Lépjen kapcsolatba velünk!
Address: 6760 Kistelek, Agrár út 5.
Közösségi média

Blog

TriVega
gasztronómia Paradicsom kisokos

A világhódító hamburger nyomában

Története, mint ahogy a nevében is benne van, a németországi Hamburgból indult: az Elba-partján fekvő kikötővárosban már a 12. században sültek a finomságok a háziasított marha húsából.

Pár száz évet ugorva az időben, az 1840-es években nagy kivándorlási hullám indult a mai Egyesült Államok területére. A német polgárokkal együtt jöttek a klasszikus ételek is, egyre több helyen nyíltak virágzó sörkertek, ahonnét messzire szállt a széllel a sült marhahús, a „hamburgi stílusú darabolt steak” illata.

A 19. század közepén az apróra vágott marhahúsból készült készítmények általános orvosságnak számítottak emésztési problémák esetén.

Egy new york-i orvos, James H. Salisbury 1867-ben megírta, hogy a marhahúspogácsák ugyanolyan egészségesek lehetnek, mint a klasszikus társai. A szakácsok és az orvosok is gyorsan átvették a „Salisbury Steak”-et.

A következő nagy ugrást beszédes nevű American Chopper otthoni húsdaráló elterjedése jelentette. Ettől fogva nem volt megállás, a könnyen elérhető darált marhahús jött, látott és győzött.

Igazi amerikai álom.

A zsemlébe rakott hamburger első nyilvános szereplése 1904-es világkiállításon volt, St. Luis városában. Ezen amerikaiak millióit ismerkedtek meg a hamburger mellett olyan új ételekkel, mint a gofrifagylalt, vattacukor, a mogyoróvaj és a jeges tea.

A sikert nem adták könnyen a hamburger számára, az alapanyagokat sok kritika érte a minősége miatt, ám az idő a hamburger híveit igazolta. Edgar „Billy” Ingram és Walter Anderson 1921-ben megnyitották első White Castle éttermüket Kansasben.

A kívül-belül csillogó porcelánnal és rozsdamentes acéllal burkolt a White Castle a tisztaság, az egészség és a higiénia bástyájává lépett elő. Ingram még egy orvosi egyetemi tanulmányt is megrendelt, a hamburgerekről.

Ezt követően sorban nyíltak az újabb és újabb láncok. A második világháború után ezek világszerte elterjedtek.

Ma a hamburger vitathatatlanul a világ egyik legkedveltebb gyorsétele, amelyet szerencsére otthonunkban is rendkívül könnyen elkészíthetünk.

Mi friss TRIVEGA fejes salátával, paradicsommal, sajttal és kellően szaftos húspogácsával szeretjük, de ahány ház, annyi szokás alapon gyakorlatilag a két bucit bármivel kitölthetjük.

Blog archívum

Similar Posts

Miért válassz hazai TRIVEGA paradicsomot?

Akik ismernek minket tudják, hogy több generációs hazai kistermelők, családi vállalkozások kertészetei alkotjá

Tovább
Egész évben paradicsom!

Az alábbi akciók várnak rád az áruházakban: Tesco – Fürtös paradicsom lédig 2023. szeptember 21-27. SPAR

Tovább
Friss kígyóuborka és paradicsom a TRIVEGÁTÓL!

Az alábbi akciók várnak rád az áruházakban: Lidl – Fürtös paradicsom lédig 2023. szeptember 14-17. Lidl &

Tovább