
A legjobb tészták Itáliából
A tésztát azért szeretjük, mert könnyen, gyorsan és végtelen variációban elkészíthető. Ha pedig tészta, akkor szinte nem is lehet másra gondolni, mint az olasz tésztaételekre.
Joggal nevezhetjük az olaszokat a világ tésztanemzetének, hiszen több mint 350-féle tésztát tartanak számon, amelyek eltérő elkészítési módjuk és formájuk miatt is más-más szósszal, raguval lesznek igazán harmonikusak. Persze a jolly joker a paradicsomszósz, ami szinte mindenhez passzol.
Feljegyzések szerint a száraztészta már az XIV. században ismert volt, az olcsó előállítása és praktikus tárolása szempontjából. Így akár a hosszú hajóutakat is kibírta. Ám a tésztaételek igazi fénykora később következett be, a XIX. században a paradicsommal való összefonódása hozta meg az igazi áttörést, népszerűsége azóta töretlen.
Vannak tészták, amelyeket nem szükséges bemutatnunk
Ilyen a spagetti, penne vagy például a makaróni. A felnőttek és gyerekek nagy kedvencei ezek, a magyar háziasszonyok is előszeretettel készítik. Vannak egyéb tésztafélék is, amelyeket érdemes megismernünk, kipróbálnunk a hozzájuk leginkább passzoló szósszal, raguval. Felsorolni és nehéz lenne valamennyi tésztát, de párat mindenképpen érdemes megemlíteni a jellegzetes olasz tészták közül:
Tagliatelle
A tagliatelle nagyon népszerű Olaszországban is, hasonlít a magyar gasztronómiából ismert szélesmetéltre. Ezt a tésztafajtát leginkább sertés vagy marhahúsból készült ragukhoz társítják.

Bucatini
Ez a tésztafajta kinézetre a spagetti és a makaróni keveréke. A spagetti tésztánál vastagabb, a makaróni tésztánál hosszabb, de utóbbihoz hasonlóan lyuk van a közepén. Leginkább pancetta-val, sajttal, tojással, halas és vajas szószok mellé készítik, de a tipikus olasz ételek között említhető a bucatini all amatriciana is, amely viszont egy paradicsomos, szalonnás, sajtos, chili paprikával készült fűszeres olasz étel.

Gnocchi
A Gnocchi egyes feljegyzések szerint már a Római Birodalom idején is létezett. Ez egy kisebb, dió nagyságú tésztagombóc, amelyet házilag is egyszerű elkészíteni, már csak azért is, mert frissen a legfinomabb. Az elkészült tésztára változatos szószok készíthetőek, de jellemzően inkább paradicsomos szószokkal szokták megbolondítani, ami tartalmazhat csípősebb fűszereket, szardellát, de akár húst is.

Ravioli
A ravioli az egyik leginkább népszerű töltött tésztaétel. Elkészítése – ahogy a gnocchinak is – házilag is egyszerű. A négyzet alakú, szélén hullámos tésztát megtölthetjük különbféle húsos töltelékekkel, sajttal, zöldségekkel, de akár tenger gyümölcseivel, például kagylóval is.
Hogyan készül a házi ravioli? Nézd meg receptjeink között és készítsd el friss TRIVEGA paradicsommal.
Paccheri
A paccheri nagyobb henger alakú tészta, amelynek érdekessége, hogy főzés után nem tartja meg eredeti formáját, hanem összelapul. Javasolt ragukkal tálalni, de akár meg is tölthetjük és sütőben is elkészíthetjük. Az olasz gondolkodás szerint nincs az a fokhagymamennyiség, amellyel ne bírna el a paccheri, így ha erre a tésztára esik a választásunk, bátran fűszerezzük a hozzá készített szószt vagy tölteléket.

Farfalle
Hazánkban is az ismertebb tészták közé tartozik a „csokornyakkendő” tészta. A farfalle sokszor ízesített (például spenót, cékla), színes változatban is beszerezhető. Az olaszok is előszeretettel használják könnyebb szószok mellé, de leginkább különböző tésztasalátákhoz javallott. A színezett változat külön feldobja a hideg tésztasalátákat, kiegészítve sajtokkal, friss zöldségekkel, leginkább paradicsommal, paprikával, uborkával.

Már a tészta szó hallattán is felcsillant a szemed?
Ha nincs sok időd, de bármikor meg tudnál eddig egy igazi olasz paradicsomos tésztát. Készíts utánozhatatlan házi paradicsomszószt, friss TRIVEGA paradicsomból:
Hozzávalók:
- 1,5 kg Trivega paradicsom
- 1 dl olívaolaj
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál cukor
- 1 teáskanál bazsalikom, oregánó, rozmaring (ízlés szerint)
- Fél teáskanál bors ( ízlés szerint)
Apríts fel vöröshagymát, majd olívaolajon futtasd meg. Adj hozzá zúzott fokhagymát, majd pár perc múlva, tedd hozzá a friss TRIVEGA paradicsomot, majd ha összeforrt, fűszerezd ízlés szerint sóval, kevés cukorral, borssal, rozmaringgal, oregánóval, bazsalikommal. Kis lángon, többször megkavarva főzd körülbelül egy 30-40 percen keresztül.

Ha elkészült a szósz, tálald a frissen készített tésztára, a tetejére ne felejts el kemény sajtot (parmezánt) reszelni.