Értékeink Kertészkedés Receptek

Tanulságok, sikerek, kihívások – 2025 a Trivega szemével

Az év vége a legjobb alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, hátranézzünk, és számot vessünk arról, mi történt az évben. 2025 a Trivegánál tele volt munkával, fejlődéssel, kihívásokkal és rengeteg közös élménnyel és kalanddal – veletek. 

Több kampányunkkal igyekeztünk erősíteni azt a felelősséget is, amelyet a hazai zöldségtermesztésben vállalunk: hogy nem csupán friss és egészséges alapanyagokat juttassunk a családok asztalára, hanem aktívan részt vegyünk közösségi ügyek támogatásában is.

Köszönjük, hogy idén is a Trivegát választottátok, és velünk tartottatok a zöldségek magjától egészen a tányérotokig vezető úton.

Trivega Angyalai eljuttatták az ünnep melegét azokhoz is, akiknek legnagyobb szüksége van rá

A Trivegánál hiszünk abban, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, nem fér be egy dobozba, és nem lehet szalaggal átkötni. Az igazi ajándék a figyelem, a törődés és a segítség. 

Bár sokunknak a meghitt családi együttléten túl a karácsony is ezekről a dolgokról szól, sajnos sokak számára az ünnepek alatt még inkább érik a hiányt – az anyagi biztonság, a lehetőségek vagy akár a remény hiányát.

A különleges Trivega Angyalai kampányunk (https://trivega.hu/2025/10/22/karacsonykor-trivega-angyalok-visznek-fenyt-a-nehez-helyzetben-levo-csaladok-otthonaba-segitsunk-egyutt/) célja, hogy valódi, szívből jövő tettekkel segítsünk, ezzel téve boldogabbá minden adventi vasárnapon egy-egy rászoruló család karácsonyát. 

Ajándékcsomagjaink célja, hogy a figyelemmel és meghittséggel teli karácsonyi hangulatot azokhoz juttassuk el, akiknek legnagyobb szüksége van rá. Ennek megfelelően van bennük friss, hazai Trivega zöldségek – melyek a gondoskodás szimbólumaiként a testet és a lelket egyaránt táplálják –, játék, dísz, és még karácsonyfa is.

Köszönjük a kezdeményezéshez csatlakozó, szintént szívből adó céges partnereinknek, és mindenkinek, aki a Trivega termékeit választva hozzájárult ahhoz, hogy ezt megtehessük, és így egy kicsit maguk is angyalokká váltak.

A TESCO Go Pink kampányban is a tudatos jövőn dolgoztunk

Vannak ügyek, amelyek túlmutatnak a hétköznapi munkán, a mindennapi feladatokon és még az üzleti célokon is.

Éppen ezért különösen fontos volt számunkra, hogy idén is csatlakozzunk a Tesco Go Pink kampányhoz (https://trivega.hu/2025/10/09/egyutt-a-tudatos-jovoert-a-trivega-ismet-a-tesco-go-pink-kampanyban/). Ez a kezdeményezés minden évben a mellrák megelőzésén és gyógyításán dolgozó kutatásokat segíti, és ezzel évről évre lehetőséget ad arra, hogy együtt támogassuk a közös ügyet.

A kampány keretében a TESCO-ban vásárolt minden csomag paradicsomunk után 5 forintot ajánlottunk fel a melrákkutatások támogatására. A Trivegánál hisszük, hogy a munkánk túlmutat az üzleten, közösségi felelősséget is hordoz, így természetes volt, hogy a Go Pink kampány mellé álltunk.

Köszönjük mindazoknak, akik paradicsomunk választásával nem csak a friss és egészséges zöldség mellett döntöttek, de kiálltak a mellrák megelőzés és gyógyítás közösségi szinten is alapvető fontosságú ügye mellett.

Palántától a tányérig – kulisszák mögötti pillanatok

Az idei év egésze során egyik legfontosabb vállalásunk volt, hogy minél többször engedjünk betekintést a kulisszák mögé. Sokan kíváncsiak vagytok rá, hogyan lesz egy apró magból lédús paradicsom vagy illatos uborka – ezért 2025-ben megmutattuk a folyamatot, lépésről lépésre.

  • Belestetek a palántázás folyamatába: hogyan válogatjuk a magokat, milyen közeget kapnak a növénykék, hogyan figyeljük a fejlődésüket a legelső levelektől kezdve.
  • Megmutattuk, miben más a bionövényvédelem, mint a hagyományos megoldások: hogyan használunk természetes módszereket, és miért fontos mindez a zöldségeink és végső soron a fogyasztók számára is.
  • Körbevezettünk titeket a csomagolás világában is: hogyan válogatjuk ki a legszebb terméseket, hol és hogyan csomagoljuk őket.

Ezeket a kulisszák mögötti tartalmakat úgy igyekeztünk megalkotni, hogy ne csak látványosak, de tanulságosak is legyenek: célunk az volt, hogy minél jobb rálátás nyíljon arra, hogy mennyi tudás, tapasztalat és odafigyelés szükséges ahhoz, hogy a minőség minden egyes szállítmánynál maximális legyen.

Receptötletek és közös főzések

2025-ben nemcsak termeltünk, hanem főztünk is. Az év során számos receptet osztottunk meg, amelyekben a Trivega zöldségei kapták a főszerepet: könnyű, gyors hétköznapi fogások, különlegesebb hétvégi ebédek, és olyan ötletek, amelyekkel még talán a gyerekek is szívesebben esznek zöldséget.

Többször főzőcskéztünk együtt például a legendás forráskúti, 28-szoros magyar válogatott focivikinggel, Ádám Martinnal. A vele közös főzésekről készült vidám hangulatú videókban zöldségeink felhasználásának különféle finom és egészséges módjait leshettétek el, és többek között még Andi titkos spagetti-receptjét is eltanulhattátok (https://www.facebook.com/paradicsom/videos/679106751608818).

A videókban, posztokban azt szerettük volna megmutatni, hogy a jó alapanyag félig már maga is recept: ha friss, ízes zöldség kerül a vágódeszkára, onnantól a főzés már inkább játék, mint feladat. 

Ezek segítségével tőletek is kaphattunk visszajelzést és inspirációt: láttuk, milyen kérdéseitek vannak a tárolással, előkészítéssel kapcsolatban, és milyen receptekre vagytok a leginkább kíváncsiak.

A receptes tartalmak egy másik fontos üzenetet is hordoztak: azt szeretnénk, ha a zöldségevés nem kötelesség, hanem élvezet lenne. Mert zöldségeink nem „csak” hozzávalók, hanem történetek, családi ebédek, baráti vacsorák, hétköznapi és ünnepi pillanatok részei.

Szakmai jelenlét itthon – Magyar Paradicsom Napja és Zsendülés

A 2025-ös év szakmai oldalról is intenzív volt: részt vettünk a IV. Magyar Paradicsom Napja eseményen, ahol a hazai paradicsomtermesztés szakmai színe-java gyűlt össze. Itt lehetőségünk volt megosztani a tapasztalatainkat a fajtaválasztásról, a technológiai megoldásokról, a piaci trendekről, és arról, hogyan lehet a minőséget fenntartani egy egyre hektikusabb környezeti és gazdasági környezetben.

Jelen voltunk a tízéves jubileumát ünneplő 10. Zsendülés Kertészeti Konferencián is, ahol még szélesebb spektrumon mozgott a szakmai párbeszéd: a termeléstől a kereskedelemig, az innovációtól a fenntarthatóságig. 

A szakmai jelenlét számunkra kétirányú: egyrészt szeretnénk átadni azt a tudást és tapasztalatot, amit a mindennapi munkában gyűjtünk, másrészt folyamatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel még fenntarthatóbbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá tehetjük a termelést.

Nemzetközi kitekintés – Fruit Logistica, Berlin

Az év egyik csúcspontja a berlini Fruit Logistica volt, ahol a nemzetközi zöldség- és gyümölcspiaci szereplők találkoznak. Számunkra ez az esemény egyszerre volt tanulmányút és inspirációs forrás: testközelből láthattuk, milyen irányokba mozdul a világ zöldségkereskedelme, milyen trendek rajzolódnak ki a csomagolásban, logisztikában, fenntarthatóságban, és hogyan lehet a magyar termékeket még versenyképesebbé tenni.

Berlinben rengeteg jó gyakorlatot, új technológiát, innovatív megoldást láttunk. A nemzetközi jelenlét számunkra nem öncélú: a cél az, hogy az itt szerzett tudás és kapcsolatok végső soron nektek, vásárlóknak is értéket teremtsenek – jobb minőségű, még megbízhatóbb, és hosszú távon is fenntartható módon előállított zöldségek formájában.

Bionövényvédelem – felelősség a Földért és a jövőért

Mint mindig, 2025-ben is nagy figyelmet fordítottunk a bionövényvédelemre, mert hisszük, hogy a minőségi zöldség nemcsak ízben, hanem termesztési módban is többet jelent. A cél az, hogy úgy védjük meg a növényeinket, hogy közben a környezetet a lehető legkevésbé terheljük.

A bionövényvédelem a gyakorlatban azt jelenti, hogy:

  • A növényeink közé tudatosan telepített hasznos rovarok segítenek kordában tartani azokat a kártevőket, amelyek a leveleket, terméseket veszélyeztetnék, és a beporzást poszméhek végzik.
  • Üvegházainkban kókuszrost termesztőközeget alkalmazunk, ami tökéletes vízellátást és levegőzést biztosít a gyökereknek, és remekül újrahasznosítható is.
  • Fontos az is, hogy a vízkészlettel takarékosan bánjunk: csepegtető rendszereink az öntözéshez célzottan adagolják a vizet, a drénvíz visszaforgató berendezéssel pedig a csurgalékvizet is megtisztítva újrahasznosítjuk.
  • Csak akkor és annyit avatkozunk be, amennyire feltétlenül szükséges, és a lehető legkíméletesebb, környezetbarát megoldásokat részesítjük előnyben.

Ez a szemlélet nem a rövid távú gyors eredményekről szól, hanem a hosszú távú elköteleződésről: a környezeti terhelés csökkentéséről, és arról, hogy a Trivega zöldségei mögött egy felelős, átgondolt termelési rendszer álljon.

Csomagolás és szállítás – láthatatlan, de meghatározó lépések

2025-ben külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy a csomagolás és szállítás folyamata is reflektorfénybe kerüljön. A cél egyszerű: úgy eljuttatni a zöldségeket a polcokra, hogy azok a lehető legközelebb legyenek ahhoz az állapothoz, amilyenben leszedtük őket, és eközben a környezettudatosságot is mindig szem előtt tartsuk.

  • A csomagolás során a minőség-ellenőrzés több lépcsőben történik, hogy kiszűrjük az esetleges sérüléseket, hibákat.
  • A csomagoláshoz erdőgazdaságokból származó papírt használunk.  
  • Műanyag tálcáink és fóliáik újrahasznosíthatók vagy már eleve újrahasznosított alapanyagból készültek.

Ezek a lépések talán láthatatlanok maradnak a vásárlók többsége számára, de az idei évben tudatosan törekedtünk arra, hogy megmutassuk: a minőség és a fenntarthatóság nem ér véget a betakarításnál, sőt, sok szempontból ott kezdődik.

Köszönet és előretekintés 2026-ra

Mindez – a Trivega angyalai, a Go Pink kampány, a kulisszák mögötti tartalmak, a közös főzések, a szakmai konferenciák és a berlini Fruit Logistica – csak úgy valósulhatott meg, hogy egész évben mellettünk voltatok. 

Köszönjük, hogy 2025-ben is a Trivegát választottátok, hogy bizalmat szavaztatok a zöldségeinknek, és hogy részesei voltatok ennek az évnek, akár egyetlen doboz paradicsom erejéig, akár hétről hétre.

A Trivegánál a jövőt nem csupán abban mérjük, hogy hány tonna paradicsomot termesztettünk vagy hány polcra kerültek a termékeink. Sokkal fontosabb számunkra, hogy milyen ügyeket támogattunk és milyen értékeket hagyunk hátra a következő generációknak.

Mi már alig várjuk a 2026-os évet és az újabb kalandokat: új receptekkel, új szakmai kihívásokkal és még több olyan pillanattal készülünk majd, amelyben a kert és a konyha találkozik. 

Célunk, hogy jövőre is ugyanazzal az elköteleződéssel, szakértelemmel, szeretettel és felelősségtudattal termeljünk nektek és közösségeinknek, mint eddig – és közben együtt írjuk tovább a Trivega történetét.

Blog archívum

Legfrissebb bejegyzések

Új év, új ízek – évindító receptek Trivega paradicsommal

Az új év beköszöntével ez úton köszönjük, hogy velünk tartottatok 2025-ben, hogy együtt főzhettünk és élv

Tovább
TRIVEGA ELISMERÉSEK 2. RÉSZ

Kertészeti Nagydíjat nyert a Nemeskert Kft. A Trivega egyik meghatározó tagja, a Nemeskert Kft. rangos szakmai elism

Tovább
TRIVEGA ELISMERÉSEK 1. RÉSZ

Elismerések, amelyek mögött érték és elkötelezettség áll   A Trivega Kft. nem csupán termel, csomagol, és pi

Tovább